Kapni n�ha nehezebb.

Az �letnek addig van �rtelme, am�g az ember szeretetet tud adni – �s ami ann�l sokszor nehezebb: k�pes a szeretetet elfogadni is.
Van, amikor a szeretet apr� kis gesztusainak elfogad�sa nagyobb tett, mint �nzetlen�l adni.
Amikor szeretetet adunk, akkor – mint kezdem�nyez�k – az er� poz�ci�j�ban �rezz�k magunkat, s gyakran nem tesz�nk m�st, mint szolid �ntudatoss�ggal nyugt�zzuk lelki nagys�gunkat.
Akkor viszont, amikor a tel�tetts�gnek ebben az emelkedett �llapot�ban valaki hangtalanul hozz�nk simul �s rongyos kis tariszny�j�b�l szeretet-morzs�kkal k�n�l, megh�kken�nk. Hirtelen kies�nk a nagys�g szerep�b�l �s zavartan szembes�l�nk az �j helyzettel: Nem t�nd�k�lhet�nk egyed�l a szeretet ingyenkonyh�j�nak konyhaf�n�ki szerep�ben. Most minket is �tellel k�n�lnak. De h�t erre nek�nk semmi sz�ks�g�nk sincsen! – zs�rt�l�d�nk a valaki morzs�it lefitym�lva. Hiszen mi praktikusan, megszervezetten, hat�kony nagy�zemi m�don osztjuk a szeretetet a r�szorul�knak. S l�m, most a sor megakad, a sorban �ll�k t�relmetlenkednek.
De a valaki nem t�g�t.
Csak �ll, �s m�r-m�r k�ny�r�gve k�n�lja fel�nk elfogad�sra apr� kis szeretet-morzs�it.
S akkor meg kell l�tnunk, hogy szeretete nem els�sorban nek�nk sz�l. Az �letben marad�shoz neki van sz�ks�ge arra, hogy adjon, mert l�te ebben az elfogadotts�gban nyeri el �rtelm�t.
Valakit�l szeretetet elfogadni annyit jelent, mint meger�s�teni �t �lete �rtelm�ben.De a szeretet �nmag�t osztja sz�t.

Simon Andr�s

/bek�l�.tl40./