"Az ember egy napon rádöbben arra,
hogy az életben igazán semmi sem fontos.
Sem pénz, sem hatalom, sem elörejutás, csak az,
hogy valaki szeresse öt igazán."
(Goethe)

  Batta György:Egy mondat a szeretetről
  

Hol szeretet van, Ott szeretet van Nemcsak a Bibliában rögzült Isten szavában, Nemcsak jó anyák mosolyában Megannyi mozdulatában Lelkük minden zugában Ott szeretet van Nemcsak bölcs vének tanácsában Az évek ne a keserűséget teremjék benned - a mérget - Hol szeretet van, Ott szeretet van És nemcsak abban, ahogy mindegyik gondolatban Másokért dobban a költő-szív szakadatlan Ahogy az anya is ott lüktet végig a magzatban Hol szeretet van, Ott szeretet van Nemcsak mikor az ujjak mell-kupolákra simulnak S forró szerelmi vágyban tüzesedve a lázban Hevülnek vörösre gyúlva akár az űrhajó burka Hol szeretet van, Ott szeretet van S fönnmarad holtodiglan Nem számít, hogy a vágytól feszülő kupolából Marad csak roskadt sátor az idő viharától S már nem az ujjak - dermedt pillantások Simulnak enyésző testmezőkre Mik eltűnnek örökre Hol szeretet van, Ott szeretet van Nemcsak az estben aláhulló pehelyben E máris tökéletesben, mert arányaiban Jövendő világok váza - és remekben, Mert simulásában, arcodra hullásában, Ahogyan gyöngéden megérint az éjben - Abban szeretet van S hol szeretet van, puska nem dörren, Vér nem fröccsen, nem sújt tudatlan ököl sem Váratlan, edényeit a vér nem hagyja el a testben, Kering erekben, nem buzog sebekben, Torkolattüzek ibolyákban égnek csak, szelíd lángban Hol szeretet van, Ott szeretet van Szamócafej a vércsepp - igézve nézed Láthatsz fűszálat, áldott sörényes fákat, Tornyokat, kupolákat, de sehol katonákat Hol szeretet van, Nem baj, hogy más vagy Más a honod, a templomod, s nyelvedben, Lélek-emelte versedben másként Zendülnek az igék, csendülnek rím-harangok Hogy mongolos az arcod - szabad Hogy a szavak hozzád vonuljanak Mint hegyből a nyáj És senkinek se fáj, hogy bennük még Véreid rakta, Szent István -látta Tüzek parázslanak, Mátyás felhői gomolyganak, Budai paripák fújnak, holtakért gyertyák gyúlnak - Ott nem félsz Élsz csillagfénnyel a szemedben Nem gyűlöletben, hisz tudják: Tüdő halványlik, szívmoraj hallik, Oxigéntüzek égnek benned is, piros-kékek S lám, arcodon is közös a bélyeg A halál-sütötte enyészet Nézheted, mint állat bőrén a jelet Hol szeretet van, Elpusztíthatatlan, Űri áradatból, az időfolyamból Arany szemcséit kimoshatod, S a világot belőlük összerakod, Mint ködből a tornyok, felhőből az ormok Ember s táj előragyog Megláthatod minden keservek könnyét Fájdalmak fekete gyöngyét mert Minden mi kín, a lélek-fény útjain Hozzád is átszáll, Veled is munkál ? fáj Bárhol a zsarnok: égetnek szenvedő arcok Szemükből a kiáltás roncsoló sugárzás Fenyőtű hördül törten füst-fojtva a völgyben Zengő kövekből hallik Vizeken halál iramlik Rémülten hordod kozmikus sorsod Mint a bogár ahogyan löki-viszi a folyam Sodorja hullt falevélen ? Nincs menekvés földön-égen? Kérded esetten, félelem-sebzetten, Idő-szegekkel verten a létkereszten Már-már abban a végső pillanatban ahonnan tovább nincsen S ekkor fénylik fel Isten Lelkedben, minden sejtedben Általa emberré épülsz, Már csak a jóra készülsz, Röpít a kegyelem Gyorsan, aranyló hit-burokban, Virágzó, békét sugárzó, S mint betlehemi fényözön Elönti bensődet az öröm Hogy benned szeretet van ? kiapadhatatlan Látod, hogy növi be a világot Mint fénylő moha, arcok s virágok mosolya Halál nem rettent, serkent: a jóra Törekedhetsz, másokért cselekedhetsz, Nyújtod a kezed, s tenyeredbe veszed Akár egy cinege madárkát, a Földet Ezt az árvát, ezt a vergődőt, vérzőt, Lángokban égőt, csapzottat, meggyalázottat, Simítod, ne remegjen, Gyógyuljon, ne ernyedjen Űri fán fényesedjen Csak arról énekeljen: Ahol szeretet van, remény és jövő van.

  A mosoly értéke:
A mosoly értéke! Semmibe se kerül, de sokat teremt. Gazdaggá teszi azokat, akik kapják, de nem juttatja koldusbotra azokat, akik adják. Egy pillanatig él csak, de emléke néha örökké megmarad. Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle, és senki nem olyan szegény, hogy ne legyen gazdagabb tőle. Táplálja a jóakaratot az üzleti életben, boldogságot teremt az otthonokban és mindenütt a barátság biztos jele. Pihenés az elfáradt embernek, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak és a természet legnagyszerűbb ellenszere a bajokkal szemben. Nem jelent földi javakat senki számára: nem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy ellopni, - csak önként lehet odaadni. Ha valaki túl fáradt ahhoz, hogy mosolyogni tudjon, akkor legalább Te nézz rá derülten. Senkinek nincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni. Ha meg akarod kedveltetni magad az emberekkel, akkor m o s o l y o g j !

  Minden napunk ajándék

Az Ember elment a Bölcshöz:
- Álmot láttam, de sehogy sem tudok rájönni, mi az értelme. Kérlek, segíts rajtam!
- Hallgatlak - bólintott a Bölcs.
- Az utcán mentem, a mi utcánkban, ahol minden nap járok.
Olyan is volt álmomban, mint egyébként; nem volt semmiféle változás rajta,
csak annyi, hogy nagy szürke göröngyökkel volt tele a járda.
Amikor megrúgtam az egyiket, rájöttem, hogy ezek nem göröngyök, hanem kövek.
Egyet zsebre vágtam, hogy megmutassam a Barátomnak, akihez indultam.
Amikor elővettem, kettévált a kezemben. Belül szikrázó, tiszta ragyogású volt.
Azonnal tudtam (bár nem értek hozzá), hogy ez GYÉMÁNT!
Rohantunk az ékszerészhez, de közben telepakoltuk a zsebeinket a csúnya, szürke kövekkel, hátha. . .
Az ékszerész vágta, csiszolta a kettévált követ, végül fel is mutatta, hadd lássuk mi is, hogy sziporkázik:
"Még soha nem találkoztam ilyen nagy és tiszta gyémánttal" - lelkesedett.
Kipakoltam a sok egyforma szürke kövemet.
Ő bizalmatlanul nézte a sötétlő halmot, majd legyőzve utálkozását, egyet megfogott és vijjogó gépével kettévágta.
Smaragd volt. A következő rubin, utána valami csodaszámba menő ritkaság, és aztán így végig.
Felfoghatatlan kincs feküdt előttem, szikrázott, tündökölt ezerféle színben, a belsejükben rejtőző érték.
Én pedig döbbenetemben felébredtem. De nem tudok szabadulni az álomtól.
Mondd, mit jelenthet?
- A szürke kövek a MINDENNAPJAID, Barátom!
Éppen ideje, hogy felfedezd: valóságos kincsesbánya a mindennapok sokasága.
Dolgozni kell rajtuk, az igaz, de ha jól megmunkálod őket, gazdagabb leszel mindenkinél.
Már reggel vedd kezedbe napodat, hogy megláthasd benne a hűség gyémántját, a bizakodás smaragdját,
a szeretet rubinszínű áldozatosságát. . .
Mától kezdve soha nem beszélhetsz "szürke hétköznapokról", hiszen LÁTTAD, mi rejlik bennük!
(ismeretlen szerző)